„Valahányszor elfog a bánat a világ állása miatt, a Heathrow repülőtér utasvárójára gondolok. Kezd elterjedni az az általános vélekedés, hogy a gyűlölet és a kapzsiság világában élünk. De én nem így látom. Nekem úgy tűnik, a szeretet mindenütt jelen van. Előfordul, hogy nem különösebben méltóságteljes vagy említésre méltó, de mindig ott van: apák és fiúk, anyák és lányok, férjek és feleségek, barátnők és barátok, régi cimborák. Mikor a gépek becsapódtak az ikertornyokba, tudtommal a halál előtt álló emberek telefonhívásainak egyike sem a gyűlöletről vagy bosszúról szólt. Mind a szeretet üzenetei voltak. Az az illetlen érzésem van, hogy ha jól körülnézünk, akkor igazából szerelem vesz körül minket.”

Ez az idézet az Igazából szerelem című angol romantikus filmből való, amit tegnap este, az egyik magyar adón ismételtek. Be kell, hogy valljam, ez a film az egyik kedvencem. Ritka az olyan populáris film, ahol nem csak a felszínen lévő érzelmeket érintik, hanem a mélyebben lévőket is.

Angolul „Love Actually”, magyarra úgy fordították, hogy Igazából szerelem, de a love jelenti a szeretetet is, és szerintem ez sokkal inkább megfelelő, hiszen nem csak szerelmekről szól, hanem barátságról, testvéri szeretetről is.

Néha az ember úgy érzi, hogy lelkileg kimerült. „Engem nem szeret senki és én sem tudok senkit szeretni”. Ez a film egy nagyon jó gyors gyógyír erre az kérdésre, mindenkinek ajánlom, ha ideje engedi, nézze meg. Ha lemaradtatok róla, szerezzétek meg, érdemes. Megjegyzem ez az egyetlen film, amitől már férfit is láttam elérzékenyülni. Ez azért jelenthet valamit…

Mi is a szeretet?
Hivatalosan: A szeretet valaki vagy valami iránti ragaszkodásban, gyengédségben, önzetlen jóakaratban megnyilvánuló érzelem.

„Soha ne feledd, a szeretet ellentéte nem a gyűlölet, ahogy az emberek gondolják, hanem a félelem. A gyűlölet is szeretet, csak épp fejtetőre van állítva. A szeretet igazi ellentéte a félelem. A szerelemben kitágulsz – a félelemben összezsugorodsz. A félelemben bezárulsz – szerelemben kitárulsz. Ha félsz, kételkedsz; ha szeretsz, akkor bízol. A félelemben magányos vagy, a szerelemben viszont te eltűnsz, ezért a magányosság kérdése fel sem merül.” (Osho)

De mi is a legfontosabb? Szeresd és fogadd el önmagad, úgy ahogy vagy. Természetes változni, fejlődni szabad és kell is, de alapvetően nagyon fontos hogy önmagadat szeretni tudd, és akkor képes leszel mást is szeretni, és kimutatni az érzéseidet.
Szeresd magad kicsit vagy nagyon, nem számít, lényeg hogy szeresd, mert a szeretet nem mennyiségi dolog hanem minőségi és végtelen.