Mindannyian mások vagyunk, mint a fűszerek, van, amelyikük jobban csípi, a másik olaszos temperamentummal gazdagítja az ételt. Van jobb vagy rosszabb? Nem hiszem. Hiszen az étel, ízlés dolga.

A címben lévő állítás csak egy példa az ítélkezésre. Minden napos téma életünkben. Minden nap, mindenki ítélkezik. Igen, van, amikor én is. Igen, még te is.

Amikor a tükörbe nézel, megállapítva, hogy „Fú, igen, jól nézek ki!” ,vagy épp ellenkezőleg „Hjajj, többet kellett volna aludnom, mik ezek a karikák?!”. Persze mondhatod, hogy „igen, de ez nem ítélkezés, ez csak egy vélemény, és különben is miről beszélek, mert ez teljesen normális, mindenkinek van ilyen napja”. Akkor végülis, most is ítélkeztél. :) Biztos, hogy mindenkinek van ilyen napja, vagy csak így gondolod? :)
Aztán ott van a tipikusan „jó idő van” és „rossz idő van” megközelítés. Tényleg jó vagy rossz? Nem csak egyszerűen, VAN az idő? A jó és rossz szócskát, már csak egyén szinten tesszük hozzá, a saját szemszögünkből megállapítva azt.

Nemrég, láttam egy rövid videót,- lehet, hogy te is láttad-, amiben egy gyakorlott rajzoló arcképeket rajzolt nőkről. Két féle grafikát készített, egyiken a nők saját maguk mondták el magukról, hogy milyenek, a másikat pedig a grafikus, egy másik személy elmondása alapján rajzolta. A különbség megdöbbentő volt, minden esetben. Azok a portrék, ahol a nők saját magukról meséltek, sokkal torzabbak és elnagyoltabbak lettek, míg a mások által leírt rajzokon, a nők mindegyike valós, sőt kifinomultabb arcképét fedezhette fel.
Erről természetesen születhetne számtalan írás, vehetnénk az önértékelést, önbizalom témakörét is, de úgy érzem, nagyon illő történet az ítélkezés, finomabb formájában, a véleményezés témaköréhez is. Valamint arról, hogy mennyire máshogy látjuk azt, amit valóságnak hívunk.
Természetesen jellemzőbb, mások vagy a napi és élethelyzeteink megítélése életünkben.
Még tipikusabbak talán, azok a gondolatok, mondatok, hogy „Hjajj milyen goromba volt az eladónő, tiszta dilis”, „az anyósom miatt romlik a házasságom”, „ez a nő biztos nem foglalkozik a gyerekeivel, mert ezt meg ezt hallottam”. (egyébként az utóbbi félét én is kaptam már hallomásból vissza :).

Sokszor, sokan észre sem veszik, hogy másokban pontosan azt ítélik meg, amelyre titkon vágynak, vagy épp ellenkezőleg, bennük is pontosan megvan ugyanaz a tulajdonság, de az ítélkezéssel, és a másikban felerősített kivetítéssel, saját –ha nem is tudatosan felszínen lévő- elítélt tulajdonságuk erejét tompítják, vagyis elfedik.

Az ítélkezés mindig viszonyítási alapot képez, például „jobb vagyok” „rosszabb vagyok” valaminél, vagy valakinél, „kevés vagyok, ahhoz, hogy meglépjen”, „ezen én már rég túlnőttem” szituációkban.

right-145527_640

Amikor viszonyítunk, akkor természetesen elengedhetetlen, hogy valami meglévő megtapasztalás, hit, társadalmi beidegződés, esetleg családi, tudattalan szinten működő minta képezi az alapját ítéletnek. Hiszen viszonyítás van jelen.

Mi azonban a legfontosabb. Teljesen rendben van az, hogy valamilyen rögzült minta alapján történik az ítélkezés, ez változtatható, a lényeges az, hogy ez a minta bennünk van, elválaszthatatlan a személytől, és az éntől. A saját szűrőnkön, világunkon keresztül született véleményezés ez, hiszen a másik ember világát sohasem ismerhetjük 100%-osan.

Amikor például valaki kijelenti magáról, hogy ő már sokkal megvilágosodottabb, mint mások, vagy jobb, türelmesebb, gondoskodóbb szülő, mint a másik, ez is csak viszonyítás, hiszen mi az, hogy jobb, szebb, több? Minél az? Csak a személyes valóságánál, világánál.
Ebből következően, a másik ember is a személyes valóságát, világát éli és a saját szűrőjén keresztül szemléli azt a világot, amelyben viszont mindenki él.
A világ tele van saját valóságokkal, saját világokkal, melyek azonban illúziók, hiszen, ahogy az EGYÉN szóban is benne van, igazából minden egy, melyben igazából az ÉN-ek, -vagy hívhatjuk lelkeknek is – találkoznak.
Amennyiben viszont ez áll fenn, a rengeteg valóságon túl (melyekben mindben van igazság), csak egy valóság létezik, az, ami VAN. Ebben az állapotban nincs viszonyítás, ítélkezés, hiszen ilyenkor csak az Én van. Most.

Készen állsz arra, hogy megismerd az embereket és helyzeteket magad körül, úgy, ahogy vannak? Készen állsz, arra, hogy megismerd a más valóságokat, és azt is, ami van? Készen állsz arra, hogy tényleg élvezd, az élet ízeit?

Ha a válaszod, igen, akkor javaslom, kezdd magaddal. Amikor felfedezed magadban az ítélkezést, akár magaddal, akár másokkal szemben, állj meg egy pillanatra. És csak figyelj. Valóban a másikkal van baj, vagy benned született egy érzés, mellyel nem tudsz mit kezdeni, így kívül helyezed magadon, ítélkezés formájában.
Mi ez az érzés? Harag? Bűntudat? Félelem? Gőg? Írd fel, és figyeld meg hányszor jelenik meg benned, hasonló helyzetekben?
Nem kell egyetértened a fent leírtakkal, nem is ez volt a célom. Ha van kedved azonban, gondolkodj el rajta. Vagy utasítsd el az egészet, úgy, ahogy van, mert nem illik a hitrendszeredbe, valóságodba. Kérdés akkor viszont: ez nem pont ítélkezés, amit teszel?